Országok


 

 

Országok

Az országok külön-külön önálló politikai hatalmak, két egyenrangú vezetőjük van: a daimyou és a kage. Ezek az országok hasonlítanak a feudális Japánhoz , az országok hatalom árán tartják fent az egyensúlyt egymás között. Néha kötnek egyezségeket, szövetségeket, de sokszor ezek értelmetlenek.

 

Tűz.png

Tűz Országa - Avarrejtek

A Tűr Országa a második legnagyobb ámde legerőteljesebb ország a sorozatban. Éghajlata meleg. Vezetője a hokage. Egyike az Öt Nagy Shinobi nemzetnek. Az itt élő shinobik többsége nagyon jól irányítja a tűz elemet. A Tűz Országa volt az, aki megalkotta az első ninja falut, Konohakagure-t. A környező országok pedig szép lassan átvették tőle ezt a szokást. Konoha a legnagyobb ninja falu.

 

Víz.png

Víz Országa - Ködrejtek

A Víz Országa nagyszerűen irányítja a víz elemet. Ez az ország sok kis szigetből áll és mindegyik szigetnek megvan a saját szokása. Éghajlata ködös, esős és rengeteg a tó errefelé. Egyes területeken, mint például ahol Haku felnőtt, nagyon hideg van és esik a hó. A legtöbb politikai ügyből kimarad, mert távol van a kontinenstől, ráadásul a szigetek között is alig van összeköttetés. A szigeteken egykoron számos polgárháború dúlt, melyek következtében nagyon sok Kekkei Genkai közel áll az eltűnéshez. Emellett nagyon sok szökött ninja is innen származik. Az ország egyike az Öt Nagy Shinobi nemzetnek, vezetője a mizukage.

 

70px-Land of Sound Symbol.svg.png

Hang Országa - Hangrejtek (térképen: 1)

Ez egy viszonylag új ország a politikai színtéren, bár egy ideje már létezett Rizs Földje néven. Orochimaru meghódította és meggyőzte a damiyou-t, hogy hadd hozza létre a saját ninja faluját.

 

 

Föld Országa - Sziklarejtek

Az ország egy sivár, sziklás területen helyezkedik el. A határon egy hosszú hegyvonulat fut végig, ami blokkolja a kommunikációt. Éghajlata szeles. Egyike az Öt Nagy Shinobi nemzetnek, vezetője a tsuchikage.

 

Villám Országa - Felhőrejtek

A Villám Országa egy félszigeten helyezkedik el a Tűz Országától észak-keletre. Az ország belsejében nagy hegységek találhatóak és rengeteget villámlik. A hegységekből sok folyó folyik le, ez gyönyörűvé teszi a tájat. Egyike az Öt Nagy Shinobi nemzetnek, vezetője a raikage.

 

Szél Országa - Homokrejtek

A Szél Országát nagyrészt sziklás pusztaságok és sivatagok alkotják. A zord környezet ellenére nagy a népessége. Az ország határán egy hegység fekszik, ami elzárja és bizonyos fokig védi is az országot a környező országoktól. A hegyen végigfutó erős szél kisebb-nagyobb sziklákat repít át a szomszédos országokba. Ezt a jelenséget nevezzük Gan'u-nak, azaz Szilkaesőnek. Egyike az Öt Nagy Shinobi nemzet, vezetője a kazekage.

 

Vas országa (térképen: 7)

Ez egy jeges, havas ország, a Három Farkas nevű hegyre 'épült'. Nem élnek itt shinobi-k, de katonailag erős ország, mivel itt szamurájok tartózkodnak. Politikailag semleges, mindig kimaradt a háborúkból. Eme tulajdonságai miatt  került itt megrendezésre a Kage Találkozó. A Negyedik Shinobi Világháborúba azonban már ő is belépett az Akatsuki ellen.

 

Kisebb országok

Medvék Országa
Land of Bears Symbol.svgMadarak országaLand of Birds Symbol.svgKarmok OrszágaLand of Claws Symbol.svgDémonok OrszágaLand of Demons Symbol.svgAgyarak OrszágaLand of Fangs Symbol.svgErdők OrszágaLand Erdők Symbol.svgFagy OrszágaLand of Frost Symbol.svgMéz Országa
Land of Honey Symbol.svgGőz OrszágaLand of Hot Water Symbol.svgKulcsok OrszágaLand of Keys Symbol.svgHegységek OrszágaLand of hegység Symbol.svgTészta Országa
Land of tészta Symbol.svgFolyók OrszágaLand of Rivers Symbol.svgHomok OrszágaLand of Sand Symbol.svgKő OrszágaLand of Stone Symbol.svgMocsarak OrszágaLand of Swampsbe Symbol.svgTea OrszágaLand of Tea Symbol.svgVölgyek OrszágaLand of Valleys Symbol.svgZöldségek Országa
Land of Zöldség Symbol.svgÖrvények OrszágaLand of Whirlpool Symbol.svgHold OrszágaLand of the Moon Symbol.svgTenger OrszágaLand of the Sea Symbol.svgHullámok OrszágaLand of Waves Symbol.svgEső Országa

 

 

 

Rejtett falvak 

A rejtett falvak részei az országoknak, ezekben élnek a shinobi-k. A shinobi katonai erő. Különböző küldetéseket vállalnak el, melyet ha végrehajtanak jól megfizetik őket. Ebből gazdálkodnak az országok. A rejtett falukban képzik az embereket shinobi-vá. A kage/damiyou/vezető az ország rejtett falujából irányít.

 

Amegakure Symbol.svg

Amegakure no Sato: Rejtett Eső Falu

Ez a falu az Eső Országában található. Kicsi, de fejlett az ipara. Folyton esik, emiatt az egész város tele van csatornarendszerekkel.

Sok éven keresztül Hanzou irányította Amegakure-t. A Második Shinobi Világháborúban Amegakure elbukott, sok területet vesztett. A Harmadik Shinobi Világháborúban egy csoport, az 'eredeti Akatsuki' (benne az Ame árvákkal és egyéb békére vágyó ninjával) elkezdte támogatni a békét. Nagy hírnévre tettek szert, amitől Hanzou megrémült és szövetkezett a konohai Danzou-val, hogy likvidálják a csapatot. A vezetőt, Yahiko-t megölték. Nagato felvette a Pein nevet és bosszúból megölte Hanzou-t és az összes családtagját. Ezek után az ame-iek istenként kezdték el tisztelni Pein-t, s ő lett a vezető.

 

 

 Hoshigakure no Sato: Rejtett Csillag Falu 

A falu a Medvék országában található, vezetője a hoshikage. 200 évvel ezelőtt egy különleges erővel rendelkező meteor csapódott a földbe, erre épült rá Hoshigakure. A meteor maga nem volt olyan nagy, de kibocsátott egy chakra fokozó sugárzást. Az első Hoshikage erre alapozva elsajátított egy különleges technikát, a Kujaku-t. Viszont a Harmadik Hoshikage betiltotta a technikát, mert szervi elégtelenséghez, majd halálhoz vezet. A harmadikat Akaboshi -egy ninja, aki elsajátította a tiltott technikát- meggyilkolta, a helyébe lépett és ismét beiktatta a technikát. Nemsokára a szövetséges konohai Gai csapat és Naruto megfejtették a jutsu titkát és elpusztították a csillagot.

 

Iwagakure no Sato: Rejtett Szikla Falu

A Föld Országának ninja faluja, vezetője a tsuchikage. A föld típusú technikákban a legjobbak. Az épületek magasak, toronyszerűek. A sziklás környezet miatt hidak kötik őket össze.

Az Első Shinobi Világháború körüli időkben az Első hokage Iwagakure-nak adta a négy- és ötfarkú bijuu-kat a béke érdekében. A Harmadik Shinobi Világháborúban viszont már ellenfelek voltak. A Negyedik Shinobi világháborúban pedig már egy oldalon harcoltak az Akatsuki ellen.

 

Kirigakure Symbol.svg

Kirigakure no Sato: Rejtett Köd Falu

A Víz Országában található a falu, vezetője a mizukage. Talán ebből a faluból származik a legtöbb szökött ninja, melyekre az ANBU-nak egy külön ága, a Vadász ninják vadásznak. Az itt élő shinobi-k jártasak a víz típusú technikákban. Az épületek hengeresek, ködbe burkolóznak, így elég nehéz feladat rátalálni a falura.

Iwagakure elég ismeretlen a kontinensen élők számára. Úgy tűnik a faluban elég sok a belső konfliktus. A Kekkei Genkai-jal rendelkező embereket üldözték. Yagura uralkodása alatt az volt a szokás, hogy az akadémiai  diákoknak élet-halál harcot kellet vívniuk ha ninjákká akartak válni. E szokás miatt terjedt el a faluról Vérköd Falu (Chigiri no Sato) elnevezés. A Hét Ködrejteki Kardforgató is átesett ezen a vizsgán. Végül aztán ez a módszer be lett tiltva.

 

Konohagakure Symbol.svg

Konohagakure no Sato: Rejtett Levél Falu

Konoha a Tűz Országában található, vezetője a hokage. Az itt élő ninják többsége jól használja a tűz típusú technikákat. A falut Uchiha Madara és Senju Hashirama alapította, és Hashirama lett az első hokage egyedi fa eleme miatt.  Madara tudta, hogy meg akarják majd fosztani az Uchiha-kat a hatalmuktól ezért Hashirama ellen fordult, megütköztek a Végzet Völgyében, s Madara vesztett.

A harc után Konoha birtokába került a Kyuubi, Mito-ba pecsételve. A pecsétjutsu-k végett az Uzumaki klán és Konoha között erős szövetség alakult ki. A béke érdekében Hashirama szétosztotta a bijuu-kat az országok között. Az Első Shinobi Világháborúban Hashirama és az őt követő második hogake is meghalt a Kumogakure elleni harcban. A Harmadik Shinobi Világháború után Namikaze Minato lett a hokage. Felesége, Kushina, a róka akkori hordozója 10 hónapig volt várandós Naruto-val, majd miután megszülte őt feltűnt Tobi. Tudta, hogy a Kyuubi pecsétje szülés után a leggyengébb, s kihasználva ezt az alkalmat kivonta Kushina-ból a démont. Minato-nak végül sikerült megállítani a Kyuubit, úgy, hogy fiába pecsételte azt, de Naruto szülei odavesztek ekkor.

16 évvel később Pein megtámadta Konoha-t, s porig rombolta. A falu újjáépítése rengeteg időt vesz igénybe.

 

Kumogakure no Sato: Rejtett Felhő Falu

A Villám Országában található ninja falu, melynek vezetője a raikage. A falu a hegyek közé épült, szó szerint a felhők közé. Az itt élő shinobi-k jártasak a villám típusú jutsu-k területén és remek kardforgatók.

Az Első Shinobi Világháború folyamán Kumogakure próbált szövetséget kötni Konoha-val, de egy államcsíny következtében az első hokage súlyosan megsérült, majd meghalt. Szintén az első Shinobi Világháborúban halt meg a második hokage, akit egy kumogakure-i csoport, ún. Kinkaku formáció ölt meg. A háború után létrejött egy fegyverszüneti szerződés, de nem tartott sokáig. Kumogakure ninjái sokszor törtek már borsot Konoha orra alá. Például mikor megpróbálták elrabolni Kushina-t a kilencfarkú miatt, vagy amikor Hinata-t a Byakugan szeméért.

A falu birtokában volt, a két- és nyolcfarkú bijuu. Killer Bee, a Hachibi jinchuuriki-je szinte teljesen az irányítása alá tudta vonni a belé zárt szörnyeteget.

 

Sunagakure no Sato: Rejtett Homok Falu

A Szél Országában található ninja falu, melynek vezetője a kazekage. A falut az első kazekage alapította, mikor összeszedte a sivatagban elszórtan élő shinobi-kat. A homok shinobi-k úgy vélik, hogy egy misszió életeket követel, így elég kegyetlenek és lelkileg fel vannak készítve a bajtársak elvesztésére. A falu két hatalmas szikla közé épült, így nehéz megtámadni, valamint a szél folyamatosan fúj, szállítja a homokot.

A harmadik kazekage egyedi képessége volt a Mágnes típus. Sasori, hogy megszerezhesse ezt a erőt, megölte a harmadikat, és bábot készített belőle. A negyedik kazekage halála pedig Orochimaru felelőssége, mivel megölésével és alakja felvételével szivárgott be a Chuunin vizsgára. A falu egyedi technikái közé tartozik a bábok használata.

 

Egyéb rejtett falvak

Getsugakure no Sato(Hold Országa)
Getsugakure Symbol.svgIshigakure no Sato(Kő Országa)Ishigakure Symbol.svgKusagakure no Sato(Fű Országa)Kusagakure Symbol.svgOtogakure no Sato(Hang Országa)Otogakure Symbol.svgShimogakure no Sato(Erdő Országa)Shimogakure Symbol.svgTakigakure no Sato(Vízesés Országa)Takigakure Symbol.svgTanigakure no Sato(Folyók Országa)Tanigakure Symbol.svgUzuchiogakure no Sato(Örvények Országa)Uzushiogakure Symbol.svgYugakure no Sato(Gőz Országa)Yugakure Symbol.svg

Kunai - Naruto 3